vigyázz kivel kezdesz...

zik zik zik

kortárs táncelőadás áláládis. kellett egy kis idő, cirka fél év, hogy újra érdeklődéssel tekintsek a kortárs felé, egyre részeltesebb magasságokból szemlélődöm. jó érzés felismerni mozdulatokat, technikákat, elámulni az ügyesen kivitelezett szintváltáson és ugrásokon - amikor pontosan tudod, hogy minimum egy megvilágosodás kell ezeknek a mozdulatoknak a megszületéséhez. meg az a hihetetlen izommunka, micsoda távlatok, ha nekem olyan fűrészizmom lehetne...
3 részes egészen élvezhető hód-néptánc-fütür kombó. Ebből a kortárs néptánc kimondottan jó volt, mozgásra is nagyon szépen kidolgozott, nagyon könnyed zeneileg is dinamikus, izgalmas. A fütür nekem táncilag sem ragadott meg kortárs klasszik egy kis kontakt alapok, meg néhány látványos bonyolultabb figura- persze semmi lenézés, szépen pontosan véghezvitt figurák, csak úgy semmi magávalragadó, illetve összeségében sokat rontott rajta az ezüstszínű ruha, ami marhajól nézett ki - ha nem mozogtak. Egyébként meg visszatükrözte a fényt, csunyán gyűrődött és elterelte a figyelmet a táncról. A zene pedig aláfestés szerűen ment a mozgás mellett, de bár ne tette volna. A harmadik rész első 5 percében nem tudtam levenni a tekintetemet és elfordítani a tudatomat a jelmezekről. Ügyesen megkomponált félig átlátszó rongyok meg valami seggmatricának tűnő holmi, miután ezeket megfejtettem tudtam a táncra koncentrálni. Nem volt unalmas, hol összeállt, hol szétesett, elején végén kis kerettel, de igazán nem éreztem hogy átjön az a lendület amit a táncosok beleölnek.

egyébként épp költözés, zuhogó hóban, tökéletes előjel:)

dum dum dumm dumdudumm dumdudumm

Vettem cool Agatha Christie önéletrajz kötetet. Milyen kár, hogy el kell ajándékoznom.

...and a happy new year!

Egyszer készítettek nekem egy hosszútávú horoszkópot (pontosítás, anyám minden születésnapomra készíttet egy egész éves horoszkópot, ezek után milyen meglepetés érhet?) őszintén már nem sokra emlékszem belőle csak arra, hogy nekem sokáig nem lesz jó illetve hogy csak 30 éves korom után leszek igazán boldog (def. wtf?). Ennek ellenére az elmúlt szilveszterekkor mindig erősen kívántam, hogy a következő év legalább egy kicsit jobb legyen, mint az előző évnek csúfolt szívás. De a 2010n nem parázom, sőt már a 2009 végén sem. Nem azt mondom, jól jön majd az a lencse meg a mentális sorompódíszítés (mert hát ugye mi értelme az életnek, ha.... - klasszikus) de ösvény van, láb van, szem van, szív van.

konyhai ramazuri

no comment. de mégis honnan? rend, fegyelem és kvázi tisztaság. és rengeteg vegyszer. és tudod, mi a durva? nem döglenek meg, ha ráütsz a margarinosdobozzal, a vajazókéssel, a vizespohárral, a szivaccsal (ez lehet, hogy nem a legjobb)...
nem kedvelem az olyan dolgokat, amiknek négynél több lába van. rasszista vagyok és a rovarok összes faját gyűlölöm.

és az unalom a tetőfokára hágott...


idén régóta először érzem a vágyat, hogy szép karácsonyt szeretnék. olyan sétapálca alakú nyalókákkal meg minden.

igen, és ma két jópont a világnak.

hétvégén jön haza máj.

Vannak azok a rémálmok, amiknek minden pillanatára emlékszel és álmodban is azon gondolkozol, hogy vajon valóság-e, mert, ha az, akkor fel kéne hívnom anyámat, hogy apám meghalt.
Nyilván a tegnapi beszélgetések kapcsán. Nyilván tudom, hogy a szüleim szeretnek. Csak a tudom és az érzem között tátongó szakadék felett átlagosnál magasabb IQval sem mindig tudok átlátni.
Egészen paradox módon (gondolva itt azokra, akik már találkoztak velem) borzasztó vágy van bennem, hogy szeressem az embereket és hogy mindent megosszak velük, ami a fejemben jár. Szeretném, hogy a szüleim ismerjenek, csak hát amikor nyílt vagyok, vagy őszinte, vagy természetes, akkor mindig pofára esem - az ő szóhasználatukkal élve: neveletlen, udvariatlan, indulatos, elmebeteg, bunkó. A baj az, hogy az AI úgy van programozva, hogy csukott szemmel mint az idióta megy előre, hiába...
A túléléshez tudnom kell, hogy van kék, zöld, fehér hideg van valami valóság a gyermekvilágon túl és vagyok én a gyermekvilágon túl. Meg vagytok ti, akiket szeretek, még ha bénán is, még ha nehéz is (igen. tudom.).