Átfutott az agyamon a kérdés, hogy tulképp kinek is írom a blogot, csak mert lehet moderálhatnám a finom embergyűlölő vonalat kissé. Felteszem az ember nem szívesen látogat el egy blogra, csak hogy újra és újra közölve legyen vele, hogy másik hatmilliárd társával együtt ki van utálva egyszemélyes univerzumomból.
Alapvetően szeretnék közel és jóságban lenni az emberekkel - néhányukkal biztosan, csak hát nem könnyítem meg a dolgomat, nyilván az övéket sem.
Nem tudom hova rakni az általam nehéz természetnek titulált jellemvonásokat, "meg kéne, hogy változzon", "miért nem figyel másra ilyenkor", "miért beszél így a másikról" "ha nem hajlandó változtatni ezen és ezen, akkor inkább hagyjuk a francba az egészet". Nem szeretnék senkit megváltoztatni, de a barátság arról is kéne, hogy szóljon, hogy az ember jobb legyen, nem? Nem nevelni akarok és nem is gondolom, hogy ez elsődleges funkció, nem hinném, hogy egyáltalán funkciókra tudnék bontani valamit, ami olyan komplex a barátság. Csak nem tudom, hol kell feladni, ha egyáltalán kell. Mert trófeának ne barátkozzon velem senki, más életébe belenyúlni meg nincs jogom, és nem érzem hol a határ.
Nem tartom magam egy szálka-gerenda embernek és ez nem is erről kell, hogy szóljon, csak teljesen kezdek összezavarodni, hogy mi tartozik vagy tartozhat egy emberi kapcsolatba és nem miért van olyan metsző hiányérzetem.